"you're all the same, the lot of you... with your long hair and faggot clothes.
drugs... sex... every sort of filth. and ya hate the police, don't ya?"

"you make it easy."

2007/01/27

itt

több mint két hónapja élek budapesten, és élvezem.
önállóság, ketten egy lakásban. hm... nem hozom összefüggésbe a korommal, mert az nagyon szar lenne, és különben sem én volnék, de azért éppen ideje volt elengednem édesanyám szoknyáját.
tök súlyos egyébként, hogy az egész viszonylag zökkenőmentesen zajlott, november 20-án összepakoltunk, felautóztunk, kipakoltunk, összetakarítottunk, és kész, aznap este már békésen aludtunk együtt, a párommal.
a szüleimnek egy kicsit nehezebben ment az elszakadás úgy érzem. az a kemény, hogy például az apámmal többet beszélek most msn-en, mint amennyit otthon beszélgettünk. azért az anyám is sokszor felhív, legalább negyed órákra.
mindenesetre ahhoz képest, hogy világ életemben ódzkodtam attól, hogy felköltözzem, végül nem láttam más lehetőséget, és most itt vagyok.
sokat köszönhetek a páromnak, aki nagyot lendített az ügyön, és sokat számított még az, hogy fehérváron nem láttam lehetőséget arra, hogy olyan munkát találjak, amit szeretek is.

Címkék: ,

óvassá

sandman
neil gaiman zseni, ez egyértelmű, a sandman-sorozat alapmű. kicsit rendhagyó képregény, annyi apró, óriási ötlettel, h az nem lehet valós.
amikor kölcsönkértem az első összegyűjtöttet diane-től, ő, brainoiz és whoisnot egyként sóhajtottak fel, és néztek rám párás szemekkel, rám, a kiváltságosra, aki először részesül majd a sandman-élményben. nekik már csak emlék lehet ez, miután már évekkel ezelőtt túl voltak rajta.
véleményük a képregényről nem volt túlzás, tényleg kurvajó, és tényleg beszippantott engem is.
valamelyik este már ki voltam készülve attól, hogy nem olvashatom, mert különben nem marad a másnapi 45 perces útra a munkahelyem felé és vissza.

Címkék: ,

2007/01/20

coming back

na, akkor mintha mi sem törént volna.
szal volt az a felindulás, munkaszerzés gyorsba, albérlet, minden. ment is minden faszán, szinte álomba illőn, tök hamar szereztem melót, a lakást is átvettük, bár azt azért kicsit később, mint szerettük volna, de.
aztán jöttek a pofonok.
nem akartak elengedni az előző munkahelyemről.
aztán mikor már úgy tűnt frankón előkészítettük a terepet, csak fel kell cuccolnom, akkor elbuktam a melóhelyet (ezt majd külön posztban, tanulságos történet).
végül feljöttem, azért itt könnyebb melót találni, lelkes voltam, bizakodó, akartam meg minden, szal.
november 20-án jöttem fel, és egy hónapig itthon fetrengtem, rengeteg helyre küldtem cv-t, még sose ilyen rövid idő alatt ennyit.
érdekes az is, hogy fehérváron sosem voltam ilyen aktív álláskereső, bár hozzátartozik, hogy itt is el-elkapott az az érzés néha, hogy fosok rá, és inkább játszom, alszom, eszem, nézelődöm, bármi, csak ezt ne kelljen, de erőt vettem magamon, és folytattam, aminek az lett a vége, hogy rekordidő alatt (az én viszonyításomban nyilván) állást szereztem. ráadásul olyat amit szerettem volna, webdesign, arculattervezés, minden, ami grafika, mégpedig egy eléggé ismerős terepen, egy számítógépalkatrészeket, vagy inkább kiegészítőket forgalmazó nagykernél. a legóriásibb az egészben, hogy sajat irodám van, ez az a kategória, amiről nemhogy álmodni sem mertem, hanem olyannyira nem hoztam összefüggésbe magammal, hogy eszembe sem jutott soha. munka van bőven, a következő tíz évre is, úgyhogy innentől csak rajtam múlik.
úgy tűnik egyébként hogy megfelelek, kezdem megtalálni a hangot az ottaniakkal, igyekszem létrehozni az elképzeléseiket.
a főnököm meg elégedett velem, és amire én is büszke vagyok, a munkák nagy részét átvettem három nap alatt, amire ő legalább egy hónapot számolt. azt mondta akkor már egyedül mer hagyni, de végül a negyedik napomon már nem jött be.
ja, azt kifelejtettem, hogy én külsősként dolgozom itt, a főnököm szolgáltatási szerződésben áll ezzel a céggel, ami nekem pláne jó.
hát most itt vagyok.

a párommal frankón belaktuk a lakást, élvezzük mindketten a függetlenséget meg az együttélést.

elkezdtem szerepjátszani is megint, diane, whoisnot és brainoiz tezsvérekkel új world of darkness-t tolunk, azon belül wérfarkast. jó kis móka szentpétervári ragadozóknak lenni.

még a zenéléssel kéne vmit kezdeni, helyet kell szereznünk, aztán nosza.
a peyote god persze meghalt, de egy kis kutatómunkával szereztem másik gitárost, mike-ot, jó srác, remélem összeáll most már zárós határidőn belül ez a dolog.

Címkék: , , ,