itt

több mint két hónapja élek budapesten, és élvezem.
önállóság, ketten egy lakásban. hm... nem hozom összefüggésbe a korommal, mert az nagyon szar lenne, és különben sem én volnék, de azért éppen ideje volt elengednem édesanyám szoknyáját.
tök súlyos egyébként, hogy az egész viszonylag zökkenőmentesen zajlott, november 20-án összepakoltunk, felautóztunk, kipakoltunk, összetakarítottunk, és kész, aznap este már békésen aludtunk együtt, a párommal.
a szüleimnek egy kicsit nehezebben ment az elszakadás úgy érzem. az a kemény, hogy például az apámmal többet beszélek most msn-en, mint amennyit otthon beszélgettünk. azért az anyám is sokszor felhív, legalább negyed órákra.
mindenesetre ahhoz képest, hogy világ életemben ódzkodtam attól, hogy felköltözzem, végül nem láttam más lehetőséget, és most itt vagyok.
sokat köszönhetek a páromnak, aki nagyot lendített az ügyön, és sokat számított még az, hogy fehérváron nem láttam lehetőséget arra, hogy olyan munkát találjak, amit szeretek is.